eur:
387.04
usd:
355.89
bux:
68088.24
2024. május 20. hétfő Bernát, Felícia
woman hand take out forint banknotes from atm
Nyitókép: dobok/Getty Images

Már a postán is ingyenes a készpénzfelvétel – milyen lehetőségek vannak még?

Elfogadta az Országgyűlés azt a jogszabály-módosítást, amelynek értelmében innentől a postákon is lehetőség lesz havi 150 ezer forint készpénz ingyenes felvételére. A money.hu összegyűjtötte, milyen díjmentes opciók vannak még.

Az elmúlt tíz évben már eddig is ingyen lehetett készpénzt felvenni bármelyik hazai ATM-ből, vagyis bankautomatából, legfeljebb havi két alkalommal, összesen 150 ezer forintig. Az ingyenesség szempontjából nem számít, hogy a bank saját ATM-éről vagy másik bank pénzkiadó automatájáról van-e szó, és ilyenkor a tranzakciós illetéket sem számolják fel, ami egyébként 0,6 százalék lenne a banki díjak mellett. Azt viszont nem árt tudni, hogy a kedvezmény csak a betéti kártyákra vonatkozik, a hitelkártyákra nem, és a banknál előbb nyilatkozatot kell tenni azt illetően, hogy melyik számlára szeretnénk érvényesíteni a kedvezményt.

Ezt a lehetőséget terjesztették ki most a postákra, ahol ugyanúgy havi 150 ezer forint készpénzt lehet ingyen felvenni két részletben. Előtte is létezett postai készpénzfelvétel, ám mivel ez nem ATM-en, hanem POS-terminálon keresztül történt, így erre eddig nem vonatkozott a díjmentesség.

Személyesen, a bankfiókban továbbra sem ingyenes a készpénzfelvétel. 2014-ben volt erre egy átmeneti lehetőség, ami csak azokra vonatkozott, akik a törvénymódosítás hatálybalépésekor nem rendelkeztek bankkártyával. 2015-től azonban ez az ingyenesség mindenki számára megszűnt, azóta minden esetben a bankok határozzák meg, hogy mennyit kérnek azért, ha valaki a bankfiókjukban venne fel készpénzt.

2023 júliusától egy cashback-szolgáltatásnak nevezett ingyenes készpénzfelvételi opció is elérhetővé vált, legalábbis elviekben: azokban a boltokban, ahol bevezették, bankkártyás fizetéskor havi két alkalommal, összesen 40 ezer forint készpénz vehető fel a kasszástól. A gyakorlatban viszont – a money.hu szakértőinek értesülései szerint – kevés áruházlánc vezette be a cashbacket, így hiába is keressük ezt a lehetőséget a legtöbb boltban.

Az államilag szabályozott készpénzfelvételi opciókon kívül a fintech-szolgáltatóknál is lehet ilyen kedvezményekkel találkozni. A Revolut havi 75 ezer forint készpénz díjmentes felvételét teszi lehetővé az ingyenes csomagjuk esetében, bizonyos havi díjas csomagjaiknál viszont ez a keret 150-750 ezer forintra emelkedik. A Wise esetében havi 80 ezer forint készpénzfelvétel ingyenes, amennyiben az legfeljebb két részletben történik.

Az ingyenes készpénzfelvételi keret kimerítése után már a banki díjakkal és a tranzakciós illetékkel is számolni kell. Ha a havi keret szűkösnek bizonyul, akkor érdemes utánanézni a költségeknek, és hogy hol a legolcsóbb a készpénzfelvétel. Léteznek olyan bankszámlacsomagok, amelyeknél a nagy összegű készpénzfelvétel díjmentes havi 2-5 alkalommal, akár korlátlan összegben.

Címlapról ajánljuk
Drámai fotók a letarolt kishajóról, újabb részletek az eltűnt magyar fiatalokról

Drámai fotók a letarolt kishajóról, újabb részletek az eltűnt magyar fiatalokról

Hét magyar és egy olasz volt azon a kishajón, amelyet letarolt a szállodahajó Verőcénél. Eddig egy ember menekült meg, az olasz férfi. A kishajót is megtalálták már és kiemelték. Öt embert még keresnek. Ketten biztosan meghaltak.

Vége az extrém drágulásnak, erős nyári balatoni szezon jöhet

A munkaerőhiány enyhülésének és a vendéglátóipar magára találásának köszönhetően idén csak kisebb mértékű, 8-10 százalékos áremelkedés várható a Balatonnál. Járdi Roland, a vg.hu újságírója az InfoRádióban elmondta: kedvező hatással van az árszínvonalra az is, hogy négy évszakossá váltak a helyi szálláshelyek.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.21. kedd, 18:00
Rigó Csaba Balázs
a Gazdasági Versenyhivatal elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×